2013.01.02. 18:30, evol.
Helló, üdv mindenkinek!
Igen, elég rég írtam,de tudjátok hazudnék ha azt mondanám, hogy sajnálom, mert nem sajnálom. Nem azért nem írtam, mert nem volt időm, hanem mert kedvem nem volt. Soha se tudtam hosszútávon csinálni valamit, és most sem tervezem újrakezdeni. Ez csak egy olyan " búcsúlevél ". Még talán az se. Nem tudom még, talán egyszer újra írni fogok. Kitudja. Most csak egyszerűen írni akarok. Üzenni. Kiadni magamból amit érzek.
Mikor legutóbb írtam rossz kedvem volt. Magam alatt voltam Lá miatt. Szar volt minden. Akkor legalábbis azt hittem. DE most még szarabb.
Szóval Lával kibékültem. Lassan 1 hónapja járunk / :) / , és jól megvagyunk.
Más dolgok viszont tönkre mentek.
Már nyáron tudtam,hogy valami nem stimmel, amikor elmondtam a barátnőmnek,hogy ki tetszik. Nem igazán díjazta az ötletet, mert szerinte Lá csúnya. Erre csak azt tudom mondani,hogy ízlések és pofonok. Ja és azt, hogy ha valakiben csak a külső számít, az már rég rossz. És amúgy is nem neki kell,hogy tetsszen. Lehet,hogy Lá " csúnya " , de legalább TÖRŐDIK velem nem úgy mint a " barátnőm " .
Szóval nyáron kezdődött minden, és aztán minden csak egyre rosszabb lett.
Elkezdődött a suli és napról napra kevesebbet beszéltünk.
Régen emlékszem órák hosszat skypeoltunk / msneztünk / facebookoztunk / kameráztunk / beszélgettünk egymással és sokat voltunk együtt, most meg odáig jutottunk, hogy nem is beszélünk egyáltalán neten egymással. Nem minthogyha élőben többet beszélnénk...
Igen, tudom elismerem. Az én hibám, mert túl sokat foglalkoztam Sárival / Ádámmal / másokkal mint vele, de ÉN LEGALÁBB megpróbáltam javítani a helyzeten.
Tényleg próbálkoztam. Volt,hogy reggelente leszállva a buszról ott álltunk Sárival és vártuk őket. Ekkor vagy elmentek mellettünk ( ááá nem gáz,hogy rájuk várunk ) , vagy ha velünk is jöttek alig beszéltünk. Suliban odamentünk hozzájuk, de kb 2 perc után, már mentünk is tovább. Állandóan elhívogattuk ide-oda. Volt amikor tudtam,hogy pénteken megyek sportba és hétfőtől- péntekig minden nap / volt amikor többször is / megkérdeztem,hogy jön-e.
De nem jött. Soha nem jött. Mit kellett volna tennem? Térden állva könyörögni??!
Facebookon is kerestem. Többször írtam az üzenőfalára, hogy hol van, mert mostanában sosincs fent. A válasz: nem lógok neten. Hát oké...
Ha fent is volt, nem írt rám. Én amikor tudtam rá írtam. De ezek a beszélgetések is elég laposak voltak.
Többször összevesztünk. Miattam. Mert kértem,hogy mondja el mi baja van. Mert nem értem. Aztán bocsánatot kértem. " kibékültünk " . Majd minden ment tovább. minden maradt egy nagy szar.
Egyszer volt,hogy ő elhívott és pont akkor nem értem rá. És persze megint én lettem lehurrogva, mert ,hogy rá soha senki nem ér rá. Mindig mindenki lemondja... ja igen...aha...jó..
Aztán végül eljött a téli szünet. Alig volt fent, és ha igen nem írt rám.
Írtam neki karácsonykor,hogy: boldog karácsonyt. Ha ráértsz valamikor találkozhatnánk :) <3 Ez kint volt az adatlapján három napig... ami alatt többször is fent volt. de nem válaszolt..
ezután töröltem a kiírást. Ő természetesen nem írt.
Szilveszterkor már nem is írtam neki. Természetesen ő sem.
Szilveszterkor pedig el akartam hívni szilveszterezni, de meggondoltam magam. Úgyis lemondaná.. feleslegesen strapálom magam.
És akkor mit láttam? " barátnőm " a sportban volt szilveszterkor.
Persze velünk sose tudott eljönni, de most eltudott. Ráadásul olyan személlyel akit állítólag nem is bír. Hányszor mondta,hogy jaj már megint ő... jaj csak ő ne... aj már, hogy itt van....
és most vele bulizik??!
Érdekes..
Minden esetre tegnap ültem a gép előtt és régi képeket / videókat néztem.. és egyszer csak kitört belőlem a zokogás. Soha nem sírtam még ennyit. És nagyon fájt. Mintha kitéptek volna a szívemből egy darabot. és akkor abban a pillanatban eldöntöttem,hogy leszarom. Leszarom az egészet.
Miért mindig én vagyok a hibás? Miért mindig én sírok? Miért mindig én szenvedek? Miért mindig nekem kell, hogy fájjon?
Elgondolkodtam azon,hogy vajon őt bántja,hogy nem beszélünk? Vajon ő is a régi képeinket nézegeti? Vajon ő is szokott sírni? Vajon ő is vissza olvasgatja a beszélgetéseinket? Vajon ő is szugerálja a monitort,hogy rám írjon / ne írjon. HÁT NEM !
És rohadtul elegem lett. Elegem lett,hogy mindig én szívom meg. és nem érdekel. úgy döntöttem.
Miért sírjak? Miért fájjon? Miért szenvedjek olyan személyek miatt, akik csak nekem fontosak? Miért van az,hogy mindig, MINDIG NEKEM FONTOSABB A MÁSIK???
Én csak egy barátot akarok, akin tényleg érzem,hogy fontos vagyok neki... nem csak azért van velem, mert jelenleg nincs jobb.
És lehet,hogy ott basztam el,hogy túl sokat voltam a Sárival, de tudjátok mit? MEGÉRTE!
Mert Sári az a személy, akire tényleg számíthatok. Képes volt nyáron is hajnali hatkor megjelenni nálunk, a nyakamba ugrani és közölni,hogy nem lesz semmi baj. És tudjátok mennyire jó érzés volt?
Tudjátok mennyire jó érzés az, amikor valaki TÉNYLEG törődik veled?
A másik barátnőmet ezek után meg sem említeném. Ő már azt se tudom mikor keresett utoljára. Szülinapomkor még csak fel sem köszöntött. Tényleg. Ilyenek az igazi barátok. Azért legalább annyit írhatott volna,hogy dögölj meg vagy valami..
Ha beszélünk is, akkor is olyan lenéző. De mire? Mondja már el nekem valaki mitől több mint én? Mire fel naddzol?
Nem is érdekel. Már nem. Nem fogok többet sírni emiatt. Nem fogok szomorú lenni. Feladtam.
Többet nem fogom égetni magam, nem fogok próbálkozni. Akinek fontos vagyok, az majd keres! Törjék mások magukat! Ne csak mindig én !!
És vidám leszek. Nem érdekel. Már nagyon nem. :) Vannak barátaim akiknek tényleg számítok. Fruzsi, Barbi, Domi. <3 Sári, aki egy igazi kincs <3
Rebeka és Ricskó akik igaz, nagyon kicsik, de konkrétan sokkal jobban szeretnek, mint az álítólagos 2 barátnőm együtt.
Lá <3
Wivold és Viktor. :) <3
Mirtike <3
M. Szandi <3
Sport társaság. :) <3
Ui: Nem érdekel,hogy a szöveg tele van helyesírási hibákkal, hogy zavaros, hogy összecsapott és értelmetlen, de szívből jött. Respect :)
AJÁNLOM AZ OLDALT
