Nos sziasztok. Az ég világon nem történt semmi sem velem, az utolsó blogom óta. Takarítottam, és még többet takarítottam, ja igen és takarítottam is. A festők végre befejezték a lakást, úgyhogy nagytakarítás volt itthon. Amikor meg nem ezt csináltam a sulira készültem. Voltam papírboltba, és vettem füzeteket, tollakat, később pedig az Auchanba tolltartót, radírt, hegyet... És ennyi. Sárival voltam ma sétálni egy keveset, aminek a fénypontja az a bizonyos CIPŐ volt. Nos, otthon nem volt ünneplő cipőj.Egy olyan cipőt kapott, amitől még most is röhögőrohamot kapok. Ilyet kb. a papám hord, amikor a kertben kapál.. Szóval szegény, most nem tudja, mit vegyen fel. Ha már témánál vagyunk holnap suli. Lehet ujjal mutogatni és üvölteni: hogy hülye STRÉBER! Mivel én várom a sulit... nem, nem a tanulást. Egyszerűen csak azt, hogy van egy rendszer az életemben, és le tudom a gondolataimat kötni. Talán most ez a legjobb nekem. Mellesleg szeretem a sulimat, sokban hasonlít a Szent Johanna gimihez. Holnapi programom: Reggel ötkor kelek, elkészülök, 6.20-kor lemegyek a buszmegállóba, félkor jön a busz, fél óra buszozás, leszállás Monoron, pékség - > Penny -> Suli. Végig állni az évnyitót: matrózblúzban, szoknyában és magassarkúban, utána 2 osztályfőnöki óra, és elvileg ennyi. Elvileg. Vagy pedig amilyen mázlink van, megint 3-om tanóra. Igen, mivel a mi sulinkban rögtön az első nap tanítási órák is vannak, és egész nap ünneplőben kell lennünk. Remek. Bár most ofő órák után, ha minden igaz, igazgató búcsúztató lesz, de attól még ott kell maradnunk. Szóval kb. kettőre végzek, ezután 2.15-ös busszal hazajövök. Sárival leszálluk anyunál és cipőt fogok nézni, majd hazajövök. így tehát ha minden igaz, négyre hazaesek. Ó je, éljen az első iskolanap. De legalább hétfőn biztos,hogy nem látom Lá-t. A többi napon viszont bármikor összefuthatunk a buszon hazafelé. És én ezt nagyon-nagyon nem akarom. Rossz lesz látni, hogy mennyire nem érdeklem.. És bár nem utálom ( hiába mondom ezt ) , nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e neki megbocsátani. Mert, nem az bánt, amit tett, hanem, hogy pont ő. Elsős korom óta ismerem....8 éven keresztül voltunk osztálytársak...  ötödikes koromban szerelmes volt belém... hatodikus koromban " jártunk " ...  kaptam tőle vörös rózsát... mindig is jó barátok voltunk, talán mindig is több mint barátok. Sokszor kérdezték tőlünk, hogy : Ti jártok? Mi meg furcsán néztünk: Nem.. csak barátok vagyunk.
De neki ezek nem számítanak, nem számít a sok közös emlékünk. A közös nevetéseink, a közös pillanatok. Pedig rengeteg van, sok mindent megéltünk együtt. És pontosan ez fáj, hogy ennek ellenére, képes egyik napról a másikra elfelejteni. Azt hittem ismerem, de mégsem. Ő már nem az a srác, akit egykor, a legjobb fiúbarátomnak neveztem..